Vegán életmód és ami mögötte van – Interjú Kardos Noémival

Szájöblítés & nyelv tisztítás1

Ìgértem korábban, hogy lesz szó a továbbiakban még a vegán életmódról – és mivel engem is régóta érdekel a téma és foglalkozom vele egy jóideje, így itt van az első interjú vegán témában. Noémira az egyik legnagyobb vegán csoportban találtam rá, mint “Ann a szénhidrátlány” – és táplálkozási tanácsadó is egyben.

Próbáltam olyan kérdéseket feltenni amire a legtöbb kezdő vegán vagy épp nem kezdő a leginkább kíváncsi lenne. Noémi nagyon jó tanácsokat és hasznos információkat osztott meg és szerintem a következő interjúban sokatokban merülnek még fel további kérdések.

Jó olvasást!


Először is bemutatkoznál pár szóban ki vagy és mivel foglalkozol?

Kardos Noémi vagyok és többek közt táplálkozás tanácsadással foglalkozom. Ezzel kapcsolatban évek óta vezetem a blogomat, ahol megosztom a receptjeimet az általam fotózott képekkel.

Mi vezetett ahhoz, hogy vegán életmódra válts? és miben változtatta meg a Te életedet?

Én még 10 évvel ezelőtt etikai megfontolásból lettem vegetáriánus, ahogy pedig az évek alatt tovább ismerkedtem a témával nyilvánvalóvá vált, hogy minden szempontból a Vegán életmód lesz a legmegfelelőbb számomra mind egészségügyileg, mind etikailag.

_MG_9086

Fényképész: Balázs Márti Instagram: @storiesbymrtblzs

Először is tisztázzuk mi a különbség egy vegetáriánus és egy vegán között?

Leegyszerűsítve a legalapvetőbb különbség az az, hogy amíg a vegetáriánus csak bizonyos termékcsoportokat zár ki az étkezéséből, - addig egy vegán életmódot követő igyekszik kizárni minden állati eredetűt az életéből - legyen az étel, vagy olyan ruházat, vagy termék, amihez valamilyen állatot használtak fel vagy ki.

A médiában és szinte mindenhol nagy viták övezik azokat akik vegán életmódot folytatnak. Elsősorban azzal a kifogással élnek, hogy az emberi szervezetnek szüksége van húsra, tejtermékekre - a bennük lévő protein, kálcium, magnézium és egyéb anyagok miatt - Ez miért nem helyénvaló és Te miben cáfolnád ezt meg?

Természetesen szükségünk van ezekre az anyagokra és az állati termékek valóban tartalmazzák ezeket. Viszont, mint minden étel ez is egy csomó más dologgal jár együtt. A tejtermékben nem csak kálcium van, hanem telített zsírsav, hormonok, és genny.

calf-3312296_640

milk-2474993_1280 (2)

A hússal ugyanez a helyzet -, vannak benne hasznos anyagok, viszont olyan káros hatással vannak az emberi testre, amik hosszú távon káros következményekkel járnak.

A halban is van nyomokban omega 3 de legalább annyira káros mintha cigarettát azért szívnánk mert az nyomokban c vitamint tartalmaz. 

A zsír, amit tartalmaznak az állati eredetű termékek eltömítik a sejtjeinket és lerakódnak az érfalainkon kettes típusú cukorbetegséget, szív és érrendszeri betegségeket és további krónikus betegségeket kialakítva így.

Szükségünk van fehérjére, és zsírra természetesen. Hiszen alapvető biológiai folyamatokhoz elengedhetetlenek ahogy a szénhidrát is, ha csak a makró tápanyagokat említjük.

De 3 g teljes értékű növényi zsír salátánkhoz adásával, máris megoldottuk a zsírban oldódó vitaminok problémáját és a brokkoli több fehérjét tartalmaz, mint a csirkemell.

salad-2756467_1280

Egy változatos növényi étrenddel sokkal optimálisabban felszívódó anyagokkal és hosszú távú káros következmények nélkül tudjuk táplálni a testünket.

Hogyan befolyásolja az ember szervezetét a vegán életmód, - miben változik meg a testünk mik figyelhetők meg ilyenkor?

Eleinte beindulhat egy tisztulási folyamat hasmenés formájában, vagy a bőrünk kipattogzhat, amikor a test elkezdi a méregtelenítést.

Ettől nem kell megijedni gyorsan el szokott múlni. Ezen kívül az állati étrend mellett ki szokott alakulni egy úgynevezett diszbiózis nevű állapot. Ez a bélflóra diszharmónikus működését jelöli.

31091928_2199713376710158_891812548087671015_n

Fotó: Kardos Noémi

Ez azt jelenti, hogy nincs elég hasznos baktérium a bélflóránkban. Őket probiotikumnak hívják és a táplálékuk pedig a prebiotikum, avagy a rost.

A vegán étrendben, ha az ember egészséges utat választ és nem oreóval tömi magát, akkor némi idő kell ahhoz, hogy visszaszaporodjanak a hasznos baktériumtörzsek.

Eleinte lehet, hogy érdemes inkább párolt zöldségeket enni a nyersek helyett, és csínján bánni a bab-, hagyma-, és káposztafélékkel, hogy minél puffadásmentesebb legyen az átállás. Idővel ez rendeződik, ahogy újra kialakul a harmónikus bélflóra állapot.

Mire kell odafigyelnie annak, aki vegán életmódra szeretne váltani? hogyan érdemes elkezdeni? milyen lépésekre kell odafigyelni?

Azt szokták elfelejteni az emberek, hogy az állati eredetű termékek nagyon tömény kalóriaadagok. A növényi ételekből többet kell megenni ehhez képest, hogy jól lakjunk.

Ezenkívül, a magokkal érdemes csínján bánni, hiszen nagyon hasznosak több okból, viszont túlságosan belassíthatja az ember testét, emésztését, így nem javallott túl sokat fogyasztani belőlük.

Nagyon meg szoktak ijedni az emberek, hogy hogyan fognak pótolni bizonyos dolgokat.

Egyedül a B12 vitamin az, amit érdemes pótolni, hiszen ezt egy baktériumtörzs termeli. Viszont az emberi faj agyonsterilizálta a földeket, kiírtva így ezeket a hasznos baktériumokat.

Így az állatokat is, akiket leölnek a húsukért, injekciózni szokták B12-vel. A másik, amire esetleg oda lehet figyelni az a D vitamin pótlás, de ez csak nagyon ritkás napsütésű helyeken igazán fontos, mint például Dániában.

Minden meg van a növényi táplálékokban, amire csak szükségünk van.

 

Vegán életmód drága? Tudnál mondani pénztárca kímélő megoldásokat, melyeket Te is használsz?

A vegán életmód az elején szokott drága lenni, amíg az ember kitapasztalja, hogy a rengeteg növényből melyik a kedvence. Érdemes tehát eleinte a gabonákat kis adagokban megkóstolni, hogy ne maradjon a nyakunkon.

buckwheat-2856467_640 linseed-514895_640

Én például utáltam a hajdinát meg a kölest.. Ezekhez viszont érdemes később visszatérni, mert ahogy az ember bélflórája helyre jön és az ízlelőbimbói újraélednek lehet, hogy később tetszeni fog az, ami az életmód legelején nem tetszett.

Ezen kívűl, az szokott még drága lenni, hogy mindenáron pótolni akarjuk a húst, tojást és tejtermékeket így a feldolgozott növényi verziókhoz nyúlunk.

Ezek egyrészt szintén károsak a maguk módján a - hozzáadott olaj és cukor miatt -, másfelől pedig baromi drágák. Ha az ember viszont már kitapasztalta, hogy mit szeret és leredukálta az egészségtelen fölösleges dolgokat, akkor a pénztárcánk meg sem fogja érezni a különbséget.

Tudnál adni 5 tippet kezdő vegánoknak?

  • Első tipp: Olvassatok sokat!!! Michael Greger - Hogy ne halj meg című könyve és a Kína tanulmány már le van fordítva magyarra. Ez két okból fontos. Egyrészt hogy tudjátok, hogy mit csináltok, - másrészt, mert a legnehezebb feladat a családtagjaink megnyugtatása. Ha nincs háttértudásotok nem tudjátok megvédeni azt a csodálatos életmódot amit követtek.
  • Második tipp: Egyetek bátran jóllakásig. Ez lehet, hogy dupla vagy akár tripla mennyiség lesz.
  • Harmadik tipp: Hagyjátok el teljesen a növényi olaj használatát. Még a hidegen sajtolt olíva és kókuszolaj is ide tartozik! Ugyanúgy lerakódik az erekben és ugyanúgy képes elhízást és kettes típusú cukorbetegséget okozni. Testápolásra kívülről alkalmazva viszont tökéletes.
  • Negyedik tipp: Amit még javasolni szoktam az elején, hogy mivel a legtöbb embernek a fokozatos átállás esik a legjobban a nehezére, ezért gyűjtsetek minél több receptet, hogy minden nap a kedvenc ételeiket egyétek. Ha nincsenek olyan ételek, amiket nem esztek örömmel minden egyes étkezésnél, akkor nem fog menni ez az életmód.
  • Ötödik tipp: Mikor már van jó néhány recepted, és kitapasztaltad, hogy mik azok amiket általában eszel, akkor az alap kajákból legyen mindig otthon. Illetve érdemes rohanós napokra B tervekkel előrukkolni. Nekem például mindig van otthon Ataisz fasírtporom ilyen esetekre. Ehhez csak krumplipürét kell készíteni ami villámgyorsan meg van és paradicsommal megeszegetem. Vagy babkonzervből készíthet az ember néhány fűszerrel egy kis pástétomot és teljes kiőrlésű kenyérrel megeszegetheti. Ehhez még eszembe is jutott egy bónusztipp.

vegan-1284778_1280

Úgyhogy Hatodik tipp: A legmegfelelőbb teljes kiőrlésű kenyeret a következő módon tudjátok kiválasztani.

Dr. Michael Gregertől tanultam, hogy a hátul a termékismertetőn szereplő adatokból ki lehet számolni, hogy elég rostdús e a termék.

Tehát ha a 100g termékben szereplő szénhidrátmennyiséget elosztjuk a rostmennyiséggel, és kevesebbet kapunk mint öt, akkor elég rostdús a termék, tehát valóban teljes kiőrlésű.

Én a jókenyeret szeretem a legjobban, amit a tescoban és néhány sparban is szoktam kapni. 😉


 

Noémi elérhetőségét itt találhatjátok: ->Ann a szénhidrátlány

Remélem hasznos volt számotokra ez a sok információ. Köszönöm még egyszer Noéminak az interjút. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek van, akkor írjátok meg lent kommentben!

Szeretettel & Namaste

Dóra

About The Author

Dora

Dóra vagyok. Imádom az embereket, kúltúrákat, a zenét. Legföbb életcélom, hogy segítsek az embereknek megtalálni önmagukat. Nem hiszem, hogy bármiféle diplomai vagy szakképesítésre lenne szükségem ahhoz, hogy valamiröl írjak. Fontosnak tartom a tanulás minden módját, a kreativitást a szabad gondolkodást. Itt megtalálsz Facebookon ->

Mi a Te véleményed?

Leave A Response

* Denotes Required Field