Naplóim – utazásom kezdete I

Az utazáson alatt nem csak azt a fajta utazást értem, amikor Àzsiába kalandoztam évekig, hanem amin keresztül mentem az évek során. Ez egy kívül belül lévő utazás – szívemben, lelkemben, testemben való utazás. 

Először is kezdem ott, hogy egyáltalán nem voltam az az ember aki mindig kiállt magáért. Nagyon sokszor elnéztem másoknak ahogyan bántak velem és itt most nem a másokat való hibáztatásért írom ezt vagy, hogy kicsikarjak magamnak egy kis sajnálatot. 

Habár ez a mai világunkban igen csak népszerűvé vált – már mint az áldozat hibáztatása.

Igen gátlástalan és kegyetlen világban élünk, ahol inkább lehunyjuk szemünket, inkább nem látunk és hallunk csak azért, hogy ne kelljen segíteni, segítséget kérni a másikért.

Na igen ez már egy másik téma…

Ezek csak apró dolgoknak tünnek amikor ott állsz és látszólag tényleg teljesen jelentéktelen jelenet előtt. Majd csak évekkel később kezdenek feltörni valamilyen formába. – Szorongás, depresszió, egyéb szociális fóbiák vagy betegségek formájában.

Ezért is fontos, az amikor az ember észleli, hogy valami nincs rendben veled és szinte minden nap egy kínzó fájdalommal, ürességgel teli gödör tátong a szíveden egy  kalitkába bezárva érzed magad és ebből nehéz kiszabadulni, érzelmeink gyötrő bugyraiból.

De sohasem késő felállni. Sohasem késő újrakezdeni és segítséget kérni.

Az én utazásom már akkor elkezdődött, amikor megszülettem. Egyedüli gyerekként felnőni mások szemében előny valaki szemében hátrány. 

Biztos nagyon elkényeztettek igaz? -sokszor szemrehányásként teszik elém, de nem. A szüleim arra neveltek, hogy dolgozni kell, mert csak így érhetünk el valamit.

Csak a kétkezi munka számít. Jószívű szüleim vannak akik tényleg támogattak teljesen mindegy volt, hogy merre mentem vagy hova mentem.

Ez persze nem tetszett nekik amit csinálok, mit miért csinálok, de valahogy elfogadták.

Nem könnyű ez, főleg ha egyedüli gyerekként kell megtalálnod az utadat, amit csak keresel éveken, évtizedeken át.

Megmondom őszintén én ne´ha nem tudom mi az én utam, vagy hogy mi az amit csinálnom kellene.

Azt tudom, hogy élnem kell a jelenben, meg kell tanulnom elfogadni, folyamatosan fejlődni, tisztességet, együttérzést és szeretet mutatni.

About The Author

Dora

Dóra vagyok. Imádom az embereket, kúltúrákat, a zenét. Legföbb életcélom, hogy segítsek az embereknek megtalálni önmagukat. Nem hiszem, hogy bármiféle diplomai vagy szakképesítésre lenne szükségem ahhoz, hogy valamiröl írjak. Fontosnak tartom a tanulás minden módját, a kreativitást a szabad gondolkodást. Itt megtalálsz Facebookon ->