My Seven Worlds – Inspiráció egy talpraesett lánytól Interjú Bartanics Fannival

DCIM101GOPRO

Az utazás során, az ember szembesül csak igazán önmagával. Teljesen más világba csöppenünk, amire nem készültünk fel előre.Èn mindig a történetek mögött az igazi emberi érzéseket keresem. Azt, hogy ki hogyan éli meg életének mozzanatait, kihívásokat, nehézségeket, örömöt és szomorúságot. Ez egy ilyen interjú lesz, tele inspirációval és élettel.

Amikor rátaláltam Fanni blogjára rendkívül inspirálóan hatott rám – mert, más elképzelései vannak az utazásról – nem kertel, őszintén beszél élményeiről, érzéseiről. Èletmód és önszeretet coach-ként, mindent amit látott, tapasztalt és átélt megosztja olvasóival is. A kezdetekről és személyiségének változásairól is mesél a következő interjúban.

Jó olvasást!

Fanni blogját itt találjátok -> My Seven Worlds

Szeretném ha először is mesélnél nekem magadról - csak, hogy megismerhessem a Te történetedet közelebbről. A te utazásod hogyan és mikor kezdődött?

Tiniként sosem akartam külföldön élni, de 19 évesen úgy döntöttem, hogy kipróbálom mire fel ez a lelkesedés mások részéről, és csere diákként kimentem Portugáliába. Azonnal függő lettem, és ahogy Magyarországra értem, összecuccoltam, és nyakamba vettem a nagy világot.

17269287_10211957414681836_481182711_o

Fotó: Bartanics Fanni

Így éltem Európán belül több országban is, majd elegem lett abból, hogy nem élveztem az életet a sok utazás ellenére sem. Nem tudtam beilleszkedni a 8-tól 4-ig dolgozó társadalomba, így 1 éven át jártam Latin-Amerikát hátizsákkal, a válasz után kutatva.

Végül Mexikóban találtam otthonra 8 év keresés után és itt mindenem megvan amire csak vágytam. Soha ilyen boldog, kiegyensúlyozott, határozott és sikeres nem voltam, mint most.

Mi célból indultál útnak - kalandvágyból vagy egyszerűen te is a jól megszokott mókuskerékből szerettél volna kikerülni?

A mókuskerék sosem tetszett, de valahogy mindig ott kötöttem ki, mert nem ismertem mást, de persze útközben fedeztem fel az alternatív lehetőségeket.

Ezen kívül nekem az európai mentalitás és időjárás sem passzolt a személyiségemmel. Úgy éreztem hogy mindenki fél, aggódik, irigy és zárkózott.

 

Screen Shot 2017-04-03 at 15.18.45

Fotó: Bartanics Fanni

Pedig 6 országban éltem és szinte mindet bejártam, de sehol sem éreztem otthon magam. Mikor Mexikóba értem, még a reptéren voltam mikor éreztem hogy haza jöttem. És persze nem utolsó sorban a tengerpart, a trópusi gyümölcsök és a napsütés kellett már nagyon.

Nehéz volt az elindulás? hogyan készültél fel lelkileg és testileg is az utazásra?

Európát elhagyni félelmetes volt, főleg mivel nem mindennapi módon tettem. Hajóval stoppoltam a Kanári-szigetekről az Atlanti-óceánon át. Fizikailag már fitt voltam, habár útközben az ember hamar elveszíti az edzéshez való rutinját, lelkileg viszont hónapokon át készültem.

Először is kemény stimuli diétára fogtam magamat, hogy lássam mennyire jó az ellenálló képességem és az akaraterőm. 3 hónapra teljesen megszűntettem az alkoholt, a húst és az ismerkedést – 3 dolgot, amit az élvezet kategóriába soroltam. Sikeresen végig csináltam a diétát és annyira megerősödtem, hogy gond nélkül végig csináltam az 1 évet.

Milyen volt a világról alkotott képed mielőtt elindultál és milyen most?

Megtanultam a saját tapasztalataimból kiindulni, és nem mások médiára épülő véleményére adni, hiszen kimaradtam volna abból a csodából amit láttam, ha hagytam volna magamat befolyásolni.

Féltem tőle, mert ismeretlen volt. Nekem mindenki azt mondta hogy Latin-Amerika veszélyes és minden sarkon meg akarnak majd erőszakolni. Most már azt kérdeztem, hogy voltál már valaha? Mert ha nem, akkor miről beszélsz?

DCIM100GOPRO

Fotó: Bartanics Fanni

Miben változtatta meg az életed az utazás, emberek, kultúrák milyen hatással voltak és vannak rád a mai napig?

Mindenben. Megtanultam a mának élni, élvezni azt amim van és nem keseregni amiatt ami nincs, megtanultam kommunikálni közös nyelv nélkül, kíváncsinak lenni, megkérdőjelezni mások véleményét. Úgy érzem felnőttem és az élet iskolájában lediplomáztam. A világ megtanított elfogadónak és boldognak lenni bármerre is vigyen az élet.

Hogyan készülsz fel egy-egy kalandodra? melyek azok a tárgyak, emlékek amik semmiképpen nem hiányányozhatnak a hátizsákodból?

A tárgyaknak nem sok értéke van már számomra, mert a legfontosabbakat a szívemben hozom magammal. Bátorság, kitartás és a többi. Bloggerként viszont a technológia a legfontosabb.

Screen Shot 2017-04-03 at 15.17.35

Fotó: Bartanics Fanni

Telefon, laptop, sportkamera nélkül egy lépést sem teszek sehová. Ezenkívül jó szolgálatot tett a műanyag éthordóm, mert Közép-Amerikát autóstoppolva, nem egyszer nem jutottam ételhez, ezért megtanultam hogy mindig legyen nálam 24 órára elegendő víz és ennivaló.

Azért az utazás nincs ingyen és nyílván sokan kérdezik, tőled is hogyan tartod fent magad - miből tudod az utazásaidat finanszírozni?

Persze, mindenki a pénztárcámra kíváncsi, pedig nem volt vastag. Nyilván a 6 éves külföldi munkám után tettem félre, de útközben sokat önkénteskedtem ingyen szállásért és ételért cserébe dolgoztam, sokszor stoppoltam és nagy részt függőágyban aludtam és a többi.

Nem féltem hogy el fog fogyni a pénzem, mert milliószór váltottam már országot és munkát.

Mikor azt mondják hogy nincs munka, én mindig találok, mert sosem úgy állok hozzá hogy nincs.

Munka mindig van a talpraesetteknek. Egyébként pedig online már többféleképp is lehet pénzt keresni, amit jelenleg is csinálok.

Mit jelent számodra az élet? Ùgy érzed boldog vagy és elégedett?

Teljesen. Csak most értettem meg hogy mi is az igazi boldogság. Az, ami belülről jön. Mikor megérkeztem Mexikóba első pillanattól tudtam, hogy megtaláltam az otthonomat.

Ez már az út végén volt, se pénzem, se energiám, se barátom, se lakásom nem volt. De pillangók repkedtek a gyomromban. Minden nap dalolva ébredek, sugárzom a boldogságtól. És ehhez senkire nem volt szükségem. Megtanultam feltétel nélkül szeretni magamat és mindent, amit az élet nyújtott.

 

DCIM100GOPROGOPR5406.

Fotó: Bartanics Fanni

Mit tervezel a jövődre nézve? Folytatod az utazást vagy letelepedsz ott ahol úgy érzed számodra tökéletes?  vagy inkább hazamész és ott folytatod az életed ahol abbahagytad?

Letelepedni egy nomád sosem tud. De mit értünk ez alatt? 40 évig egy országban élni? Azt nagyon kétlem hogy el tudnám viselni. De jelenleg itthon vagyok.

Mexikó az otthonom és mindent megtaláltam amire egy ember vágyhat. De már most 5 hónap után érzem, hogy mehetnékem van, viszont tudom, hogy ide mindig vissza térhetek ha akarok.

Az otthonom a világ, ahol nincsenek országhatárok. Haza menni? Itthon vagyok. Magyarország 8 éve nem az otthonom, de néha látogatok, viszont sosem tudtam a magyar mentalitással azonosulni. Lehet hogy a szívem mélyén mindig is latinó voltam? 😀

 

Screen Shot 2017-02-18 at 09.26.48

Fotó: Bartanics Fanni

Köszönöm Fanninak az interjút. Ha szeretnétek még többet tudni Fanniról, akkor látogassatok el az oldalára.

-> My Seven Worlds

About The Author

Dora

Dóra vagyok. Imádom az embereket, kúltúrákat, a zenét. Legföbb életcélom, hogy segítsek az embereknek megtalálni önmagukat. Nem hiszem, hogy bármiféle diplomai vagy szakképesítésre lenne szükségem ahhoz, hogy valamiröl írjak. Fontosnak tartom a tanulás minden módját, a kreativitást a szabad gondolkodást. Itt megtalálsz Facebookon ->

Mi a Te véleményed?

Leave A Response

* Denotes Required Field