A Világ Egy Szabadúszó Ùjságíró Szemével – Interjú Balogh Boglárkával

Balogh Boglárka

Balogh Boglárka szabadúszó újságíró, aki már több, mint 7 éve járja a világot, történetek után kutatva. Bogival már találkoztam egyszer Budapesten egy könyvbemutatón és már akkor szembetűnt a nyitottsága a kedvessége a világ általi szeretete és odaadása. A mostani interjúban ismerjétek meg őt személyesen.

Bogi blogját itt találjátok -> Balogh Boglárka blogja

Jó olvasást! 🙂

Szeretném ha először is mesélnél nekem magadról. Csak hogy megismerhessem a Te történetedet közelebbről. Hogyan kezdődött a Te történeted? - mikor döntötted el, hogy inkább történeteket mesélnél emberekről, állatokról és kultúrákról?

Az ELTE jogi karára jártam, és ekkor találkoztam először a menekültjoggal és a világ rejtett részeinek valódi helyzetével. Ráébredtem, hogy nem irodában vagy papíron szeretnék foglalkozni a nyomorral, a szociális elnyomással, hanem kint a terepen, szemtől szembe akarok kerülni vele.

Az első sikertelen pénzügyi jogi vizsgám után ki kellett hagynom egy félévet az egyetemen, így Böjte Csaba atya dévai árvaházába mentem 6 kislány mellé önkéntes nevelőnek. Imádtam, felejthetetlen napokat töltöttem a gyerekekkel.

lányokkal

Afrikai lányokkal: Fotó Balogh Boglárka

Az, hogy a jogi egyetemet államvizsga előtt nem tudtam befejezni, csak egy végső lökést adott ahhoz, hogy egy teljesen más, előre el nem tervezett úton induljak el.

Angliába mentem, megtanultam angolul, és pénzt gyűjtöttem. A vendéglőben, ahol dolgoztam, sikerült főséffé felküzdenem magam, ami elég valószínűtlen karrier ahhoz képest, hogy az egyetem alatt és előtt nem sok időt töltöttem a konyhában.

De amikor olyan élethelyzetbe kerül az ember, ahol mindenképp helyt kell állnia, önmagát is meg tudja lepni azzal, hogy erőfeszítéseiből mit érhet el.

Amikor konyhafőnök lettem, nem fizetésemelést kértem, hanem azt, hogy a csendes, téli hónapokban fizetés nélküli szabadságra mehessek, azzal a feltétellel, hogy bármikor jövök is vissza, az állásom várni fog. Így egy évben akár négy-öt hónapot is Ázsiában vagy Afrikában lehettem.

Az első nagyobb utam aztán 2009 decemberében Kenyába vezetett, ahol két hónapot egy helyi árvaházban dolgoztam, majd eljutottam a 400 ezer szomáliait számláló dadaabi menekülttáborokba is.

Kenya után Tanzániába és Ruandába buszoztam, ezután tértem csak vissza Angliába dolgozni. A következő félévben hónapokra Ázsiába mentem, ekkor jártam először Indiában lepratelepen, a Thaiföldön élő burmai hosszú nyakú nőknél, vietnami AIDS-es árváknál és különféle állatvédő szervezeteknél.

Hogyan választod ki a helyszíneket ahová utazol. Van valami speciális történet ami után mindig kutatsz, amit valahol esetleg hallottál és mindenképp elszeretnéd mesélni az embereknek?

Mivel a munkámból kifolyólag fontos az, hogy miről tudok érdekes cikket írni, tudatosan kutatni kezdek az adott földrészen a témák után. Már Böjte Csabánál elkezdtem írni, ebből született később az első naplóregényem, amely egy ott lakó kislánnyal kötött barátságomról szól.

Úszás kétezer vad delfinnel Mexikó partjainál

Ùszás 2000 vad delfinnel Mexikó partjainál: Fotó Balogh Boglárka

 

Édesapám újságíró, így náluk, a Szabad Földnél, illetve az Élet és Tudománynál jelentek meg az első beszámolóim. Amikor aztán hosszabb utakra mentem, egyre mélyebb témákat dolgoztam fel, a riportjaim és képeim az ELLE magazinba és a National Geographic Magyarország online-ra kerültek.

A harmadik világbeli emberek sorsának feldolgozása nem arról szól, hogy meg akarod váltani a világot, hanem arról, hogy te magad megértsd, majd az érdeklődő olvasóidnak megmutasd a valóságot, hogy megtapasztald, mások hogyan élnek a Föld egy bizonyos szegmensén, és ezáltal rendezd át, bolygasd fel a saját értékrendszered.

Indiában például belekeveredtem a becsületgyilkosságok ügyébe, holott egyáltalán nem terveztem, hogy mentőakciókban vegyek részt. Tejesen véletlenül csöppentem bele.

A Love Commandót, a Delhi központú aktivista szervezetet – amelynek tagjai a szülők bosszúja elől menekülő szerelmespárokat menekítik és bújtatják az általuk működtetett rejtekhelyen – interjúkészítés céljából 2012 januárjában kerestem fel.

Itt ismerkedtem meg Azaddal és feleségével, Nituval, akik megérkezésem előtt egy héttel szöktek el. Kezdetben nem akartak újságírókkal beszélni, nem akartak semmilyen nyilvánosságot, még mindig bíztak abban, hogy Netu szüleinek szíve megenyhül.

Nem így lett. A lányt a családja hazacsábította, és házi őrizetben tartotta, így róla semmit sem tudok, de Azad kálváriáját, a felesége visszaszerzésére irányuló kétségbeesett jogi és személyes harcot lépésről lépésre évekig végigkísértem. Vele szoros barátságba kerültem, a mai napig tartjuk a kapcsolatot.

Többek között az ő történetük is olvasható a Love Commando című könyvemben.

Hogyan készülsz fel egy-egy utazásodra, ezalatt úgyértem - mit viszel mindenképpen magaddal, mi az ami semmiképpen nem hiányozhat a hátizsákodból?

Mielőtt útnak indulok, rengeteget olvasok az adott országról, a témákról, amiken dolgozni szeretnék. A laptopom és a fényképezőm mindig velem van, a többi pótolható.

Kareni ún. hosszú nyakú nő, és családja Thaiföldön

Kareni ún. hosszú nyakú nők Thaiföldön: Fotó Balogh Boglárka

 

Az utazás hatalmas kaland és egyben kihívás is. Èn amikor elindultam nagyon féltem. Féltem az ismeretlentől, attól mi lesz mit fogok csinálni. Hogyan küzdesz meg a félelmeiddel? Azért nem mindig utazol egyedül egy-egy helyszínre - hogyan sikerül megbízható embereket találnod az utazáshoz?

Semmilyen félelmet nem éreztem, szerencsés voltam, és vagyok ma is, van aki fogja a kezemet, soha nem utazom egyedül.

Az emberekkel és más kultúrákkal való találkozásod után hogyan változott meg a világszemléleted? Miben változtatta meg az életed - fizikailag és pszichésen is?

Alázatra tanított, arra, hogy elfogadjam az enyémtől különböző, sokszor azzal homlokegyenest ellentétes gondolkodást. Minél több kultúrában fordultam meg, minél több embert ismertem meg, annál inkább rájöttem, hogy mindenki másként látja a körülötte forgó világot.

4 Wiliso, a 27 éves hadzabe vadász

Wiliso, a 27 éves hadzabe vadász: Fotó Balogh Boglárka

 

Meg kell tanulnunk a másik ember fejével gondolkodni, elfogadni az ő igazát a magunké mellett, hisz az általunk helyesnek vélt világlátás nem jelenti automatikusan azt, hogy mások felfogása helytelen.

Az utazás a legjobb módja annak, hogy az egoizmusodat, az énközpontúságodat lefejtsd magadról, és alatta találj valami sokkal személyesebbet, egy világot kíváncsian szemlélő embert.

Mik a terveid a jövöre nézve? Tervezel még nagyobb utazásokat más kontinensekre vagy most inkább megállapodnál egy időre?

Most éppen egy könyvírás és kiállítás szervezés kellős közepén vagyok. A National Geographic Magyarországgal a Természettudományi Múzeumba rendezünk egy tárlatot Széllel szemben címel június 1-től, amin védett természeti területeket, kihalófélben lévő állatokat, törzseket mutatunk be.

Ezt követően pedig augusztustól újra útnak indulok, ezúttal, mint oly sokszor már, India lesz az úticél.

DSC05017

Fotó Balogh Boglárka

 

Köszönöm Boginak, hogy elfogadta a felkérésemet. Bogi weboldalát itt találjátok ahol rengeteg izgalmas és érdekes cikkeket olvashattok. -> Balogh Boglárka blogja

About The Author

Dora

Dóra vagyok. Imádom az embereket, kúltúrákat, a zenét. Legföbb életcélom, hogy segítsek az embereknek megtalálni önmagukat. Nem hiszem, hogy bármiféle diplomai vagy szakképesítésre lenne szükségem ahhoz, hogy valamiröl írjak. Fontosnak tartom a tanulás minden módját, a kreativitást a szabad gondolkodást. Itt megtalálsz Facebookon ->

Mi a Te véleményed?

Leave A Response

* Denotes Required Field